Gyakran ismételt kérdések

Bármilyen folyón, tavon, vagy tengeren evezhetsz vele, elsősorban „szelíd” vizeken. Helyszínekre vonatkozó tippeket találsz honlapunkon is, ahol biztosan szabad is evezni, de ha új helyszínre mész, mindenképp tájékozódj előtte a helyi feltételekről!

Igen. Amennyiben úgy látod, jobban megéri számodra, hogy itthonról vigyél ki felszerelést, és a szállítását is biztonságosan meg tudod oldani, Te döntheted el, hogy a kölcsönzési idő alatt hol használod a felszereléseket. Vadvízi evezésre a felszerelés nem alkalmas!

A SUP előnye, hogy nagyon könnyen megtanulható, és már az első alkalommal sikerélményt adhat. A kezdő lépéseket megtalálod honlapunkon is, illetve számos internetes felületen. Deszkáink nagy stabilitásúak, így még egyszerűbb megállnod rajtuk már az első alkalommal is, de az sem baj, ha csobbansz egyet-kettőt az elején. Természetesen, az alapvető vízbiztonsági szabályokat minden esetben be kell tartani. Az úszni tudók nyugodtan kölcsönözhetnek, előzetes SUP-tudás nélkül is, mert garantáltan evezni fognak egy órán belül. Amennyiben úgy érzed mégis inkább kipróbálnád előtte, látogass el ingyenes oktatásaink valamelyikére, aminek részleteit megtalálod honlapunkon az „Oktatás” menüben.

Készletünket folyamatosan frissítjük és bővítjük az igényeknek megfelelően. Felszereléseink kiváló minőségű, márkás, úgynevezett középkategóriás, „all round” felfújható SUP-ok. A középkategória azt jelenti, hogy a versenyzésen kívül gyakorlatilag bármilyen rövidebb- és hosszabb túrára is alkalmasak álló-, folyó- és tengerparti vizeken egyaránt. Felfújhatóak, vagyis használat előtt és után könnyen összehajthatók és szállíthatók. Jelenleg, kölcsönzőnkben főleg ZRAY márkájú deszkákat kínálunk, mivel célunk, hogy széles közönség igényeit tudjuk kiszolgálni. Ezek kiválóak azok számára is, akik először állnak SUP-on, és azoknak is, akik nagyobb túrákat szeretnének tenni.

Az általunk kínált deszkák között a hosszabbak 330 cm, míg a rövidebbek 297 cm hosszúak. Ezeket könnyen kezelni tudja egy 12-14 éves gyermek is. Ezek a deszkák hosszabb evezésre egy fő számára kényelmesek igazán, de mivel 120 és 140 kg terhelhetőségűek, rövid távokon ezért lehetőség van rá, hogy egy felnőtt és egy gyermek együtt utazzon rajta.

Egy személy legfeljebb 5 db SUP-ot és tartozékait kölcsönözheti egy alkalommal. Amennyiben ennél többre lenne szükséged, mert többen szeretnétek evezni, további személyekre lesz szükség, akik szintén fejenként 5 db-ot tudnak kölcsönözni.

A kölcsönzés menetét úgy állítottuk össze, hogy a legnagyobb mértékben „érintésmentes” legyen. Ez azt jelenti, hogy mindent elektronikus módon előkészítünk, így az átadás-átvételkor már csak egy aláírást kérünk tőled az előkészített bérleti szerződésre. A fizetés is előre történik, így nincs készpénzezés a helyszínen. Az eszközöket minden kiadás előtt, és visszavételkor fertőtlenítjük.
A túrák során, a parton a maszkviselés kötelező, a vízen adott a távolságtartás, de a járványhelyzet függvényében ott is megkövetelhetjük az orrot és szájat eltakaró maszk felvételét.

Az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak megfelelően, ha SUP-felszerelést kölcsönztél, és valamiért vissza kell mondanod a foglalást, ezt díjmentesen megteheted a kölcsönözni kívánt eszközök átvételére megjelölt első nap reggel 8 órát megelőző 24 óráig. Vagyis, a kölcsönzés első napját megelőző nap reggel 8 óra után történő lemondás esetén a kaució összegének 50%-a felszámításra kerül, az ezzel csökkentett összeget utaljuk vissza.
A túrákra való jelentkezés esetén a túra megkezdésének időpontja előtt 48 órával történő lemondás esetén a részvételi díj 100%-át, az ezután történő lemondás esetén az 50%-át kapod vissza, átutalással.

Igen, de 18 év alatt csak szülői felügyelettel, amennyiben tudnak úszni, és van evezési gyakorlatuk. 14 év alatt a gyermekeknek nem számítunk fel részvételi díjat.

A túrák alapvetően ismeretterjesztő jellegűek, ahol a SUP adta lehetőségeket használjuk ki arra, hogy egyébként kíváncsi szemek elől elzárt helyekre is bejussunk. A strandolás itt másodlagos, de a túrák többségénél lehetőség van a program végeztével úszni, vagy strandolni is. Ennek lehetőségét külön feltüntetjük az egyes leírásoknál.

Deszkáinkon tilos a házi kedvencek szállítása! Nagyon szeretjük az állatokat, nekünk is van kutyánk, macskánk, de a kölcsönzött deszkák állagának megóvása érdekében kérünk, hogy ne szállíts „tappancsos-karmos” kedvenceket!

Scroll to Top